Nagyon sok apróság van itt Indiában, ami kényelmetlenné teszi az életet. Az egyik a víz: a csapból sárga és büdös víz folyik. Noéminek, fogmosáshoz, főzéshez a konyha falára szerelt víztisztító vizét használjuk, de fürdéshez, mosogatáshoz marad a csapvíz. A WC lehúzás után is olyan, mint előtte.
A villanykapcsolók össze-vissza vannak felszerelve és annak ellenére, hogy matricákkal jelöltük meg, hogy melyik mit kapcsol, így is csak sok próbálgatás után sikerül a megfelelő lámpa le-, vagy fölkapcsolása. A konnektorok sem egyformák, a vasalót például csak egy helyen lehet használni a lakásban.
Noémi valahogy mindig lekapcsolja a fürdőszoba villanybojlerét és csak akkor jövünk rá, amikor nincs meleg víz. A kapcsolót pont eléri, a bojler pedig egy erkélyen van, ahová csak egy ablakon lehetne kilátni, ha az nem lenne tejüvegből.
A mosogatószivacs kb. 1 napig marad egyben, utána szétesik. Leválik róla az érdesebb rész, amivel súrolni lehet.
Nem olvad a kockacukor. Hosszú kevergetés után is marad egy kis kemény golyócska a bögre alján.
Az edények alja kormos főzés után, a gáz ugyanis kormoz. A gáztűzhely egyszerűen rá van téve a konyhai munkalapra, ide-oda lehet tologatni.
Arról nem tudok elég szemléletesen írni, hogy mennyire koszos itt minden. Még egy öt csillagos szálloda pincérének is olyan a ruhája, mint egy balatoni lángossütőnek. Amit takarítanak, az is koszos marad, mert csak kenik szét a mocskot. A szupermarket polcai mellett, a hűtőpult mellett, vagy a pénztárak mellett több évesnek tűnik a kosz. Miközben a nagy felületeket felmossák és azok elég tiszták is, de a sarkokat, félreeső helyeket kihagyják.
Nagyon praktikus megoldás viszont, hogy van a szobákban mennyezeti ventilátor, ami éjszakára kiváltja a klíma használatát.
Van azért pár dolog, aminek tiszta szívből tudunk örülni itt: az egyik a napsütés és a 30 fokos meleg, a másik Sagnita főztje, a harmadik pedig, hogy eddig mindhárman megúsztuk a bélfertőzést (Sándor szerint idő kérdése, mikor esünk át rajta).
