Noémi lázas lett, így hétvégére nem csináltunk semmilyen programot és itthon maradtunk. Ápoltuk őt és próbáltunk pihenni. Szerencsére a kedve, étvágya jó volt és a láza sem ment 38 fölé. Ma már a kertbe is lementünk. Ilyenkor ő a kulcsfelelős és nem akarja kiadni a kezéből a lakáskulcsot.
A láz kapcsán felmerült bennünk, hogy mit csinálnánk, ha ügyeletre kellene őt vinni, mert itt nincs se taxi, se tömegközlekedés, se szervezett mentőszolgálat. Beszéltünk Atullal, hogy ha vészhelyzet alakul ki, akkor őt hívjuk. 5 percre lakik tőlünk, még a vonalas számát is megadta és mondta, hogy bármikor szóljunk, akár éjjel is. Tényleg Atul az egyetlen ember, aki mindig pontos és megbízható. Itt ugyanis a késés teljesen normális. Nem pár perc vagy fél óra, hanem 2-3 óra. Az is teljesen elfogadott, hogy valaki a megbeszélt időpontra egyszerűen nem jön el és nem is telefonál, hogy nem tud jönni. Majd pár nap múlva felbukkan, mintha semmi sem történt volna. Vagy örökre eltűnik. Ez a kiszámíthatatlanság eleinte stresszes volt, de most már igyekszünk figyelmen kívül hagyni.
