A héten ellátogattunk a Chaturshringi templomba. Ez Pune egyik leglátogatottabb hindu temploma, amely az erő és a hit jelképe. Egy kis dombon fekszik, több mint 100 lépcső vezet fel a templomhoz. A lépcsők aljánál ajándékokat árulnak és mindenhol galambok repdesnek.
Tegnap délelőtt elmentünk a Vodafone-ba, feltölthető SIM kártyát vásárolni. Atul szólt, hogy vigyek útlevelet, mert kérni fogják. Nem volt az üzlet előtt parkolóhely, de Atul félig befurakodott az egyik robogó mellé, majd kiszállt és eltolta a robogót, hogy beférjen az autó a parkolóhelyre. Nyitáskor értünk oda (11-kor nyit szinte minden üzlet), az egyik dolgozó még akkor kapcsolta be a gépét. Egyből elkérték az útlevelemet, amit nagyon aggódva figyeltem. Egy kis szobácskába vitték, ahol az egyik ember guggolva, egy földön lévő fénymásolóval készített róla egy másolatot. Ilyenkor nagyon résen kell lenni, mert általában nem adják vissza az iratokat, kártyákat, hanem leteszik valahova (gondolom azért, hogy majd a végén visszaadják), de nem valami megnyugtató, ha az ember útlevele csak úgy hever egy szoba méretű üzletben, ahol már legalább 20-an nyüzsögnek, úgyhogy inkább visszakértem az útlevelemet rögtön a fénymásolás után. Közben egy másik ember hozott egy dobozt, ami tele volt SIM kártyákkal, én választhattam számot. Mikor kiválasztottam, jött egy harmadik ember valami formanyomtatvánnyal, hogy azt ki kell tölteni (ők töltik ki) és kell hozzá igazolványkép is, kérdezték, hogy ugye van nálam. Általában nincs, de mivel Indiában vagyunk, ezért mindig hordok magamnál, pont az ilyen esetekre. A formanyomtatványos ember el kezdte kitölteni a papírt, Atul segítségével, ami hihetetlenül lassan ment. Nézegették az útlevelemet, a másolatot, az alapján beírták a nevemet, az állampolgárságomat, majd az itteni címünket. Aztán hosszú szünet következett, nagyon tanakodtak, majd kibökték, hogy kellene a magyarországi címünk is, de az nincs benne az útlevelemben. Mondtam, hogy az nincs benne. Mondták, hogy ha tényleg nincs benne, akkor nem kell. Noémi már nagyon unta magát, egy kéztörlővel tisztogatta a pultot. Kb. 20 perc után készen lettek a paírozással, mentünk a kasszához, ahol kiderült, hogy egy ilyen SIM kártya átszámolva 67 (!) forint. Nem hittem a szememnek. Ezért kell útlevélmásolat, fénykép, nyomtatvány? Még vagy 10 percet vergődtünk a pénztárnál, közben megjelentek a Noémit tapogatni akaró vásárlók is (az egyik adott egy puszit a saját ujjára és úgy fogta meg Noémi állát, a másodperc töredéke alatt), úgyhogy alig vártam, hogy fizessünk végre és mehessünk haza.
Ma délelőtt leparkoltunk a gyümölcsárus előtt, Atul kiszállt az autóból, a kocsi elé ment, majd visszajött, hogy nézzem meg, mit fotózott a telefonjával: egy kígyót láttam a képen. Úgy megdöbbentem, hogy hirtelen azt hittem, hogy élő, de mondta, hogy már döglött, nyugodtan fotózzam le én is. Elég sokkoló látvány volt. Nálunk a békákat ütik el az úton, itt meg egy kígyótetem hevert. Mondta Atul, hogy ez is (mint Indiában a legtöbb kígyó) nagyon veszélyes fajta, de nem kell félni, mert nappal nem merészkednek ennyire közel. Mi azért inkább maradunk a kocsiban továbbra is gyümölcsvásárláskor. Eddig is csak néha szálltunk ki a tömeg és a kosz miatt, ezután is kibírjuk az autóban azt az 5 percet.
Hétvégén állatkertben voltunk. Kb. egy órát autóztunk, mire odaértünk, de közben nagyon jó képeket csináltunk a városban. A bejártnál állt négy ló és nagyon nagy tömeg volt, a pénztárnál hosszú sor kígyózott. Ahogy beálltunk a sorba, már odajött három lány, akik meg akarták fogdosni Noémit, de mi elhúztuk, amit eléggé zokon vettek. Ezután végig minket néztek, amíg sorban álltunk (kb. 10 percen keresztül) és mutogattak ránk. Miután sikerült megvennünk a jegyet, elküldtek minket egy másik bejárati kapuhoz, ahol megnézték a táskáinkat is (táskaellenőrzés mindenhol van, amit nagyon utálok, mert beletúrnak és nem lehet tudni kinek mennyire koszos a keze). El akarták venni tőlünk a kekszet (angolul nem beszéltek, így nem értettük, miért), aztán adni akartak egy zacskót, hogy abba tegyük bele. Erre mondtuk, hogy akkor ott hagyjuk az egészet, mire mondták, hogy akkor vigyük be.
Az állatkert egy hatalmas zöld parkban van, rengeteg gyönyörű növénnyel és eléggé elhanyagolt álltaketrecekkel. Bent is hatalmas tömeg volt, egyes szakaszokon szinte lépni is alig lehetett. Először a kígyókat és a majmokat néztük meg, láttunk jó párat mindkettőből. Nagyon zavaró volt, hogy Noémit folyamatosan ostromolták (volna), mindig arra kellett figyelnünk, hogy ki akarja összetapogatni vagy megpuszilni a kezét. Szerencsére sikerült elhárítanunk az érdeklődőket, akik ennek annyira nem örültek. Náluk ez normális, hogy odamennek a gyerekekhez, fogdossák az arcukat, kezüket és ha tudják, meg is puszilják őket. És mivel Noémi fehér baba, ezért még inkább bámulják és mindenki meg szeretné érinteni. Mi ezt az érdeklődés már a tolakodásként éljük meg és nagyon zavarónak találjuk. Főleg azért, mert itt nem olyanok a higiéniai körülmények, mint otthon. Többen fotózni is akarták, azt nem követtük nyomon, hogy kinek sikerült és kinek nem. Egyre rosszabbul éreztük magunkat ebben a tömegben, nyomasztó volt ez az "ostrom hangulat" és mivel a kígyók és a majmok után hosszú percekig hiába gyalogoltunk, nem láttunk több állatot, úgy döntöttünk, hogy inkább hazamegyünk. Az állatkert előtt nincs se parkoló, se járda, így az út szélén vártuk Atult, a sofőrt. Nagyon nagy volt a forgalom a szokásos dudálással és tülekedéssel, ráadásul a lovak tőlünk pár méterre álltak, így igazi megkönnyebbülés volt, amikor végre beülhettünk az autóba.
Krokodilok
Állatkerti tömeg
Buszmegálló
Halárusok
Zöldség piac
Bicikli
Utcakép
Vidámság
A szilvesztert itthon töltöttük hármasban. Noémi fél 9-kor elaludt, így éjfél előtt kényelmesen megvacsoráztunk és még egy régi magyar filmet is megnéztünk. 11 körül olyan hangerővel kezdett el szólni valami helyi zene itt a közelben, hogy nem hallottuk a TV-t. Aztán elkezdődött a petárdázás is, szintén hihetetlen intenzitással. Noémi sokszor felsírt, de szerencsére mindig könnyen visszaaludt. Éjfélkor meghallgattuk a magyar Himnuszt és indiai pezsgővel koccintottunk.
Négy napot töltöttünk Goán. Punéból van közvetlen repülőjárat (kb. 40 perc az út), azzal utaztunk. December 25-én, 10 órakor indultunk itthonról és délután 2-kor már a szállodában voltunk. Amikor megérkeztünk a reptérre, már várt minket a szálloda sofőrje. Az idő csodálatos volt: kék ég és szikrázó napsütés. Nagyon sok pálmafa van mindenhol. A szállodában minden rendezett volt és tiszta. Hatalmas park és saját tengerpart tartozott a hotelhez. Nagyon jól éreztük magunkat, bár Noémit nem volt könnyű lefárasztani, mi mindig hamarabb kidőltünk (volna).
Ebben a házikóban laktunk
A szálloda parkja I.
Az örökmozgó
A tengerpart I.
A szálloda parkja II.
Ezek voltak a nyugágyaink
A tengerpart II.
Noémi elaludt (az alvást bent folytatta)
Cápavacsora - ezt kihagytuk, helyette homárt ettünk
A házunk mellett lévő medence
Karácsonyfa a lobbyban
Az Aga Khan palotát Muhammed Shah Aga Khan szultán építette 1892-ben. India egyik legnagyobb építészeti csodájának számít. Itt raboskodott 1942-től 1944-ig Mahatma Gandhi és felesége Kasturba is, aki itt is halt meg. Aga Khan leszármazottjai 1969-ben az Indiai Államnak adományozták a palotát és 77 ezer négyzetméteres parkját.
Ma itt őrzik Ghandi hamvait. Az épület állagmegőrzését szemmel láthatóan elhanyagolták, ami miatt már tüntetés is volt 1999-ben. Ennek ellenére nem nagyon látszik, hogy ez lenne India egyik legfontosabb emlékhelye.
