Tél Indiában

Noémit úton-útfélen megbámulják. Nem diszkréten, hanem nagyon is feltűnően. Ujjal mutogatnak rá, egymást bökdösik, nevetgélnek, ha meglátják. Sokan odajönnek, beszélnek hozzá, van, aki megfogja, de volt már többször is példa rá, hogy elkapták a kis kezét és megpuszilták.  Persze főleg nők és lányok jönnek oda, de a férfiak is nagyon nézik.  Nemcsak a szegények az utcán, hanem a jómódúak is a bevásárló központokban. Az autóba is bebámulnak gyalogosok, motorosok, vagy másik autó utasai.

Ha csak nézik, integetnek neki, azzal nincs bajunk, de amikor fogdossák, meg a kezét puszilgatják, azt se ő, se mi nem szeretjük. Most már egyszerűen elhúzom az ilyen tolakodó emberek elől, még mielőtt lerohannnák.

Hétvégén borfesztiválon voltunk itt, Punéban. Egy nagyon szép villának a kertjében rendezték, rengeteg pálmafával, kellemes meleggel, szikrázó napsütéssel.  A belépő átszámolva 1700 Ft volt, kaptunk 2 borospoharat és fejenként 10 (!) kóstolókupont. Egy kóstolás 3 cl volt, de a legtöbb borból még ez is sok volt. Jó néhány a füvön végezte: ami ihatatlannak bizonyult, azt kiborítottuk. Ennyi lőrét még soha nem kóstoltam. Találtunk viszont két nagyon finom bort, vettünk is belőlük egy-egy üveggel.

Mi voltunk az egyetlen fehér család, többször le is fotózott minket a fotós. Noémi élvezte a nyüzsgést, mindenki nézegette, integetett neki. 

Törzsvásárlók lettünk ennél az utcai gyümölcsárusnál

Noémi tegnap kapta ezt a játék babakocsit és nagyon szereti. A benne lévő babát kevésbé.

A sarki fűszerüzletről készítettem egy újabb képet. Sándorral és Noémivel elsétáltunk odáig.

Noémi kidőlt. Ritka esték egyike, amikor a tápszer után rögtön elaludt.

Sagnita pénteki ebédje. Zöldségpörkölt chapatival (ez az egyik itteni kenyér, amit lisztből, vízből gyúrnak és frissen sütik). Ennek is leírom majd a receptjét, mert nagyon - nagyon finom volt. 

Noémi eszik. Valamiért nagyon el volt keseredve. 

Minden gyümölcs olyan ízletes és illatos. Nem győzünk eleget enni belőlük.

Szárított mangó és papaya

Lime

Füge

Chilis kesudió

Krémalma (custard apple az angol neve)

Hét elején elmentünk abba a kórházba, ahová a biztosításunk szól. Szerettünk volna szétnézni, hogy ne akkor járjunk ott először, ha valami baj van (bár reméljük, erre nem kerül sor).

Sándor váltott pár e-mail-t a kórházzal, ezért várt minket egy indiai nő, aki megmutatott mindent. A gyerekrendelésre nem lehet bejelentkezni, így, ha bármi miatt oda kellene mennünk, akár több órát is várhatnánk. Szerencsére már korábban megkaptam a játszótéren egy japán anyukától egy Dr. Mahesh nevű gyerekorvos telefonszámát, aki egyébként a Ruby Hall-ban dolgozik és kijár házhoz is.

Nagyon furcsa, vegyes érzéseink voltak a kórházlátogatással kapcsolatban. Egyrészt teljesen normálisan néz ki a kórház. Másrészt tömeg és zűrzavar volt az épületben, sodródtak az emberek mindenhol, szinte egymást tolták, nagyon párás és fülledt volt a levegő és láttunk olyan mezítlábas, furcsa tekintetű, koszos embereket, mintha egy odúból másztak volna elő. Egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő a légkör.

Találtunk viszont egy igazi patikát, így gondoltuk megkérdezzük, hogy lehet-e MMR oltóanyagot kapni (ez a 15 hós kötelező védőoltás Noéminek). Mondta a "patikus", hogy van oltóanyag, de receptköteles. Sándor mondta, hogy Európában (itt így jegyeznek minket, hogy "european", az ország nevével nem terheljük őket) dolgozott orvosként, és ő is fel tudná írni. Kapott egy cetlit, hogy írja föl arra. Felírta hát a cetlire az MMR receptet. Kérték még a regisztrációs számát is, Sándor odaírta a Magyar Orvosi Kamara nyilvántartási számát és csodák csodájára kiadták az oltóanyagot.

Hívtuk is rögtön Dr. Mahesh-t, hogy mikor tudná beadni az oltást. Mondta, hogy este 7.30- ra tudna jönni. Nagyon örültünk, hogy egy nap alatt megszereztük az oltóanyagot és be is adja az orvos. Sejtettük, hogy késni fog, de azt nem, hogy ennyit. 8 óra – semmi. 8.15 - kor írt egy SMS-t, hogy 9 körül érkezik. 9 óra – semmi. Majdnem fél 10-re ért ide. Ketten próbáltuk Noémit ébren tartani, már annyira fáradt volt szegény, hogy alig tudta nyitogatni a kis szemecskéit. Végül Mahesh doktor megérkezett és beoltotta Noémit. Nagyon szimpatikus ember különben, de a bizalmunkat nem nyerte el a 2 órás késéssel. Most csak egy oltásról volt szó és nem is szeretnénk belegondolni, hogy mennyi idő alatt érne ide, ha sürgősen szükség lenne rá. Elmondta, hogy amennyiben valamilyen komoly baj lenne Noémivel, akkor ne hívjunk mentőt, hanem saját autóval menjünk a kórházba, mert az gyorsabb.

Sándor csütörtökön elment a rendőrségre, mert be kell jelenteni, hogy a városban tartózkodunk. A 3 órán keresztül tartó kálváriát (aminek még nincs vége) most nem írom le, mert nagyon hosszú, szürreális és követhetetlen. Felteszek inkább helyette egy képet, ami a rendőrség bejárata előtt készült.

Sagnita sárgaborsó szószt készített, amit ők rizzsel esznek, mi pedig leturmixoltuk és levesként fogyasztottuk. Sagnita finom ételeket főz, de takarítani nem szeret, így benne van a pakliban, hogy az első fizetése után (amit ma kapott meg) lelép. Hallottunk itt hasonló történetet.

A héten vettünk először gyümölcsöt az utcáról. Tényleg nagyon friss és szép az áru, csak meg kellett szoknunk a környezetet. Sándor vette ezt a gyümölcsöt Atullal, aki annyit mondott csak, hogy "today eating, Sir". Nem tudtuk, hogy mi ez, de nagyon friss, édes, lédús és illatos volt, mindkettőnknek nagyon ízlett. Sándor lefotózta és másnap megmutatta az irodában. Kiderült, hogy papayát ettünk. Azóta már Noémi is kapott belőle: megfőztük neki krumplival és répával. Mindet befalta. 

Nemrég égőt is cseréltek a konyhában. Mivel álmennyezetbe van süllyesztve az égő, ezért ezt is az itteni munkások csinálták. Egy csavarhúzóval nekiestek, összekoszolták az egészet, a festék lepattogott, jól tönkretették. Most már értem, hogy, amikor Sándor lakást keresett miért látott teljesen lelakott, 4-5 éve épült lakásokat. 

Csütörtök óta három időpont volt megbeszélve a vízszerelővel, a harmadikra ért ide. Kiderült, hogy a csatorna nincs eldugulva, hanem építkezéskor bebetonozták. Amit el lehet rontani, azt itt elrontották. Mindezt 60 millió forintért - ugyanis ennyibe kerül itt egy lakás. 

Tegnap este a Hyatt-ban vacsoráztunk. Nagyon finom volt minden, az árak pedig annyira barátiak, mint otthon egy átlagos vidéki étteremben. 

Sándor nagyon jó képeket készít reggelente, amikor megy dolgozni. Ez az újabb gyöngyszem egy utcai kovácsműhely.

A helyiek ilyen utcai büfékben esznek: reggel, délben, este. A forgalmasabb utcákon egész büfésor található. Számunkra itt garantált lenne a szalmonella. Egyébként a körülöttünk lévő indiaiak is szenvednek hányástól, hasmenéstől, bár biztos, hogy "edzettebbek", mint mi.

Ez a kép tőlünk egy sarokra készült. Az üres telkeken mindenhol bádogházak vannak a városban. Itt már építkeznek, de a földkupac mögött még van egy sor bádogház.

Ez pedig az építkezéssel szemben lévő sarok. És egy taxiállomás.

A házunkkal majdnem szemben van ez a szemétlerakó, ahol mindig válogatják a szemetet, de nem viszik el.

Nagyon szuper dolgokhoz sikerült hozzájutnunk a múlt héten.

Itt a környéken hatalmas cukornád ültetvények vannak és rumot is készítenek, Old Monk a neve. Ez egy indiai specialitás, amit 1954 óta gyártanak Uttar Pradesh államban. Legalább 7 évig érlelik, de van 12 éves is. Enyhe vanília íze van. Nem hirdetik, ennek ellenére az egyik legkedveltebb sötét rum a világon.  Étteremben már ittunk, nagyon finom és szerettünk volna venni is belőle. Ez nem olyan egyszerű, ugyanis a legtöbb szupermarketben nem lehet alkoholt kapni. Vannak külön boltok, ahol sört és bort árulnak, de röviditalt nem. Interneten pedig nagyon nehéz bármit is megtalálni, mert a legtöbb üzletnek nincs weboldala, ha pedig bármelyik portálon van valami információ, az teljesen megbízhatatlan. Sándor szerzett valahonnan két címet, ahol állítólag árulnak Old Monkot és az egyik helyen tényleg sikerült venni. Mivel szinte fillérekbe került, ezért rögtön kettőt vettünk; egy 7 éveset és egy 12 éveset. A "csak" 7 évig érlelt rum átszámolva 1.400,- Ft volt.

A másik lelőhely a közelben lévő Hyatt Hotel, ahol van egy kis gourmet üzlet. Ezt úgy találtam, hogy interneten már többször nézegettem a szálloda weboldalát, mert oda szeretnénk menni karácsonykor vacsorázni. Akkor láttam, hogy van egy "Gourmet Avenue" nevű boltocska, ahol árulnak mindenféle finomságot, de azt nem gondoltam, hogy ilyen sokféle, jó minőségű húst fogunk ott kapni. Otthoni ár harmadáért lehet csodálatosan friss bárányhúst és hatalmas rákokat venni. A filézett csirkemell is nagyon szép. Az ementáli sajt pedig olcsóbb, mint otthon, ami azért meglepő, mert minden import árut aranyáron adnak. Ezeken kívül van még frissen sütött croissant és sok más finomság is. 

Hyatt Gourmet Avenue

Paradicsomos tigrisgarnéla

Eldugult az erkélyen a lefolyó (valamiért ott is van és mivel áll benne a víz, előbb-utóbb tele lesz minden szúnyoggal) és a fürdőszobában is nehezen folyik le a víz. Az ilyen jellegű problémákat a gondnokságon kell jelezni és jönnek a karbantartók, akik megjavítják, ami elromlott. Elméletben. A dugulás miatt eddig kb. 4-szer szóltunk, múlt hét óta mászkálunk a gondnokságra emiatt. Tegnap délután Sagnitával együtt mentünk le, hogy ő is szóljon nekik, hátha a saját nyelvükön jobban megértik egymást. Azt mondták, ma 10 órakor jönnek a szerelők. Fél 11-ig vártam, majd újra lementem szólni. Egy olyan nő volt az irodában, aki nem tudott angolul. Ilyenkor azt csinálják (ezzel a jelenséggel már többször találkoztunk, de tulajdonképpen otthon sem ismeretlen ez), hogy elmondják a saját nyelvükön (egy-két angol szót belekevernek)  és elvárják, hogy megértsük. Mondtam, hogy hívjon ide valakit, aki tud angolul. A nő megsértődött, amiért az ő angolját nem értem, de hívta a "manager-t" (van belőlük pár, ingben, nyakkendőben sétálgatnak és telefonálgatnak egész nap). Elmondtam, hogy miért jöttem, azt a választ kaptam, hogy "no problem", 15 perc múlva ott lesz a munkás a lakásban. Legnagyobb meglepetésemre tényleg megérkezett. A fürdőszobában sikeresen elhárította a dugulást, de az erkéllyel nem boldogult. Valamit feszegetett meg kapargatott, végül öntött egy fél vödör vizet a már száraz lefolyóba, majd megállapította, hogy ez tényleg nem megy le. Mivel egy kukkot sem értettem abból, amit mond, mentünk vissza az irodába a manager-hez. Ő elmondta, hogy ezt nem tudják megszerelni, de hívnak szerelőt, ha kiszáradt a lefolyó. Ne aggódjak. Mondtam, hogy aggódok, mert a lefolyó nagy nehezen kiszáradt, de az itteni vízszerelő az előbb öntött bele vizet és esténként tele van minden szúnyoggal és nekünk ez probléma. A malária térképen Indiának ez a része erősen fertőzött területként van feltüntetve, bár az igaz, hogy a városokban nagyon alacsony a maláriás megbetegedések száma.  Látva az ingerültségemet, a manager próbált megnyugtató választ adni és megígért fűt-fát, de hogy ez mikor lesz megoldva,  azt nem tudni.

Ezt a hetünket eddig ezek a szavak jellemzik. Hétfőn  este vihar volt, ami nagyon szokatlan ebben az évszakban. Ez a párás, nedves idő, még kedden és szerdán is tartott, emiatt elég sok lett a szúnyog. Vettem Noéminek egy új szúnyogriasztó spray-t, mert a régitől kipirosodott a karocskája (lehet azért, mert azt 2 éves kortól ajánlják). Szerencsére mára nyoma sincs a csapadéknak, újra szikrázóan süt a nap.

A viharral egy időben csapott le Sándorra a bélfertőzés. Mivel hármunk közül ő jár minden nap közösségbe, nála volt a legnagyobb az esély arra, hogy összeszedjen valamit. Elég hirtelen jelentkezett a fertőzés, nagyon intenzív tünetekkel. Gyógyszerrel el vagyunk látva, bevette, amiket kell (a kórházban sem adnak mást). Kicsit aggasztó volt, hogy egy ideig nem szívódott fel a gyomrából a folyadék. Szerencsére ez is hamar rendeződött, szép lassan tudott inni néhány kortyot, majd egyre többet. Erre az időre Noémit teljesen izoláltuk: kizártuk a hálószobából, egy napig nem is találkozott Sándorral. Én pedig nem használtam a közös fürdőszobánkat, hanem átmentem a másikba. Sándor már teljesen jól van, bár még diétázik.