Tél Indiában

Szomorú baleset a gutkha miatt

A házunkban az egyik lakó sofőrje meghalt a hétvégén. Azt pletykálták, hogy a vonat alá ugrott féltékenység miatt, mert a felesége hírbe hozta.  Atul mesélte, hogy az illetőt baleset érte a vonaton, miközben utazott haza a falujába. Sok gutkhát fogyasztott, bódult volt, kihajolt a vonat ablakán, és egy villanyoszlopnak ütközött a feje.

Eddig azt hittük, hogy a vallási szokások miatt itt nem isznak, nem dohányoznak. Nem láttunk az utcán cigarettázó embereket, a szupermarketekben nem árulnak sört, bort, vagy másféle alkoholos italokat. A guthka rágásról nem beszélt eddig senki, csak Atul bökte ki a dolgot a másik sofőr balesete kapcsán.

Atul hozott nekünk mintának néhány csomaggal, így mi is megkóstoltuk. Olyan kemény, mint a fakéreg, szörnyű állaga van és pokoli az íze. Gombostűfejnyit kóstoltunk belőle, de így is ki kellett köpni és utána még sokáig éreztük az ízét. Hasonlít valami rossz fürdőszobai szagosítóra, vagy azokra az illatosítókra, amiket a nyilvános WC-kben használnak.

Mi a gutkha és kik fogyasztják?

Indiában a lakosság 53.5%-a dohányos, de csak 6-8% cigarettázik, a többi más formában fogyasztja a nikotint. A férfiak 66,2%-a gutkhát, vagy dohányt rág, ugyanez a nőknél 40%.

A gutkha összetört bétel dióból, dohányból, kesudióból, paraffinból és különböző ízesítő- és illatosító anyagokból készül.  A gutkhát kis csomagokban árulják 2-10 rúpiáért. Ezt a port, illetve törmeléket egész nap rágcsálják, szopogatják. Állítólag kellemes feldobottságot okoz. Tulajdonképpen a dohány és a gyenge kábítószer keveréke. Nagyon erős függőséget idéz elő, van, aki naponta 40 adagot elfogyaszt. 

A gutkha barna színű, de a nyállal keveredve sötétvörös lesz. A gutkha fogyasztókat arról lehet megismerni, hogy a fogaik sötét vörösek és állandóan köpködnek. Sokszor nem csak a földre, de a falakra is köpködik a vöröses-barnás levet, ami szinte lemoshatatlan. Látszik a buszok oldalán és mindenhol, amerre emberek járnak.  Az autópályák fizető kapuinál nem véletlenül hívják fel az autósok figyelmét feliratokkal, hogy ne oda köpjenek.

A gutkhának súlyos egészségkárosító hatása is van. Nemcsak étvágytalanságot, alvási zavarokat és figyelem összpontosítási zavarokat, valamint a dohányzással kapcsolatos összes mellékhatást okozza, hanem rendkívül gyakran szájüregi rákot is.

Nemcsak felnőttek, de gyerekek is fogyasztanak gutkhát. Vannak citromos és csokoládé ízű változatok is.  Gyerekeknél a szájüregi rák már középiskolában megjelenhet. Indiában kevesen dohányoznak, a szülők nem engedik a gyerekeiknek a cigarettát. Ezért sok gyerek és fiatal a jóval olcsóbb és veszélyesebb gutkhát választja. Állítólag néhány éve 5 millió 15 év alatti gyerek volt gutkhafüggő Indiában. 

Tavaly az állam lépéseket tett a gutkha visszaszorítására: megtiltották az eladását. Aki megszegi a szabályt, az 200 rúpia (700 Ft) büntetést fizet. Persze ez nem tartja vissza sem a kereskedőket, sem a fogyasztókat, mert  továbbra is mindenhol lehet gutkhát kapni. 

Ilyen kis zacskókban árulják a gutkhát

Bételdió

Ezt a képet Sándor fotózta az egyik autópálya kapunál: "Please don't spit here" - "Kérem, ne köpjön ide"

A templomlátogatás

Hétvégén ellátogattunk a Pune külvárosában lévő Shri Saibaba templomba. A templom az Alandi (erről a faluról tettem fel képeket pár napja) felé vezető út mellett van.  A templomba nem lehet bemenni cipőben, csak Noéminek nem kellett leadni a cipőjét a bejáratnál. Igaz, ő nem ment le egy percre sem az ölünkből.  A bejárat előtt volt egy kétes tisztaságú cipőmegőrző, ahol ingyen őrizték a cipőnket. Adtak róla ruhatárjegyet is. Itt is mindenhol, mindenki minket bámult. A templomban több helyiség volt, mindegyikben színes installációk, középen pedig egy nagy Gaṇpati szobor, de azt valamiért üveg mögé tették. A templom névadójának, Shri Saibabának is láttuk a szobrát. A templom szerencsére nagyon tiszta volt, mindenhol márvánnyal burkolva,  így nem volt kellemetlen mezítláb tapicskolni. A bejáratnál állt egy fekete tehénszobor, nyakában virágfüzérrel. Noéminek ez tetszett a legjobban, mutatta, hogy a tehén nyakában van a virág. A kijáratnál vettünk 5 rúpiáért karkötőt (wish bracelet), amit csak akkor szabad levenni, ha teljesül az ember kívánsága.

Ki volt Shri Saibaba?

Shri Saibaba spirituális guru és fakír volt. Valamikor 1838-1919 között élhetett, de a pontos születési dátumát és az igazi nevét nem tudni. Amikor őt magát kérdezték a múltjáról, akkor általában megfoghatatlan válaszokat adott. Azóta persze sok közösség állítja, hogy közülük származik Saibaba, de semmire sincs bizonyíték. Mindenesetre fakírként öltözött, mert állítólag sok időt töltött muszlim fakírokkal. A fakír viselet egyébként térdig érő ruha és szövetsapka.  Saibabát muszlim fakír viselete miatt néhány hindu faluban ellenségesen fogadták, volt ahol kövekkel dobálták meg. Amikor letelepedett Shirdi-ben, négy-öt évig egy indiai orgonafa alatt élt és hosszú sétákat tett a dzsungelbe, ahol meditált.  Saibaba szórakozása a tánc és az éneklés volt. 1910 körül eljutott a híre Bombay-ba, azután sokan keresték föl és egyre népszerűbb lett. Akkor kezdték feltételezni róla, hogy avatar és csodákat tud tenni. A hinduk és a muszlimok ugyanúgy tisztelik, mivel nem tudni bizonyosan, hogy ő maga hindu, vagy muszlim volt-e. Híveit szeretetre, megbocsátásra, mások segítésére, belső békére, az Isten és a guruk iránti odaadásra tanította. Nem tett különbséget az emberek között vallás vagy kaszt alapján. Gyakori mondása volt, hogy „Higgy bennem és az imád meghallgattatik”.  Hívei sok csodatételről számolnak be. Shri Saibaba egyszerre több helyen is jelen tudott lenni, gondolatolvasó volt, és az ördögűzéshez is értett. Továbbá el tudta téríteni akaratával a Yamuna folyót és vízzel tudott tüzet gyújtani. Természetesen meggyógyította a gyógyíthatatlanokat, ha pedig valakit megvertek, rajta mutatkoztak a sérülések. Halála után feltámadt a harmadik napon és megakadályozta, hogy egy mecset a hívőkre omoljon.

A templom kívülről

A cipőmegörző

A templom belülről

A templom udvara

Shri Saibaba szobor

A fekete tehén virágfüzérrel és látogatókkal

Noémi mutatja, hogy a tehén nyakán van a virág

A karkötőárus

Shri Saibaba

Shri Saibaba

Tegnap elautóztunk egy Alandi nevű faluba, ami Punétól 25 km-re található, az Indrayani folyó partján. A falunak 28.000 lakosa van és kedvelt zarándokhey. Atul körbevitt minket autóval, de nem szálltunk ki, megelégetdünk azzal, amit így láttunk. 

Sokáig azt hittük, hogy van vezetékes vizünk. Hallottuk, hogy sok helyen a közelben nagyon rossz a vízellátás. Van olyan, hogy naponta csak néhány órára van víz. Mi, ha kinyitottuk a csapokat, mindig jött belőle víz. Igaz, hogy a melegvíz sárgás vagy barnás színű, büdös és zavaros, de mindig van víz. A hideg vízzel szerencsére nincsenek ilyen nagy problémák, de tisztának azt sem mondanám...Csak most derült ki, hogy a vizet minden reggel tartálykocsikkal szállítják a házhoz és ezekből töltik fel a közös tartályt, ahonnan kapjuk a vizet. Ezért ilyen a víz minősége, a központi tartály biztosan algás, poshadt. Az is lehet, hogy a tartálykocsikat egyenesen a folyóból töltik föl, mert mindig más a színe és a szaga is hol  erősebb, hol gyengébb.  A közelünkben lévő Hyatt szállodát is ugyanezekkel a tartálykocsikkal töltik föl; naponta 5 tartállyal.

A gáznak is örültünk, hogy nálunk vezetékes gáz van.  Mindenhol egyébként palackos gázt használnak, azt cipelik, görgetik mindenfelé. Nemrég azt is megtudtuk, hogy nincs is a városban gázvezeték.  A házunknak van egy központi gáztartálya, azt töltik föl és onnan vezet a gázvezeték a lakásokba. Gázóránk van, azt általában hétvégén szokták leolvasni, és mindig akkor jönnek, amikor Noémi alszik. A gázellátás titkára akkor derült fény, amikor egyszer nem volt gázunk fél napig.  Kiderült, hogy a gondnokság elfelejtett gázt  rendelni.

A gyümölcsárusnál készült ez a kép. Mostanában hetente emelgeti az árát a gyümölcsöknek, úgyhogy már nem szívesen vásárolok nála. Kedden olyan árat mondott a szőlőre, hogy mondtam, hogy akkor nem kérem. Rögtön leengedte az árat. Tagadhatatlan előnye ennek a gyümölcsösnek, hogy mindig szép, friss áruja van és sokféle gyümölcsöt lehet kapni nála.

A Foodhall nevű élelmiszerüzletben fotóztam le ezt a táblát. Azóta is találgatjuk, hogy mi lehet az az "exotic cold cuts".

Kókuszos csirke, chapati (vízből és lisztből, serpenyőben sült kenyér), rizs és egy kis rosé.

Noémi "rajzol". Ez most az egyik kedvenc elfoglaltsága.

Útközben Atul lelassított és mondta, hogy fotózzam le nyugodtan ezt a két férfit. Ők pedig megálltak, amikor látták, fényképezni akarok.

A lakásban a fürdőszoba ablakok fölött van egy kis szellőző, ahol nincs szúnyogháló. Ezekre szerettünk volna szúnyoghálót szereltetni. A házban működik gondnokság és vannak munkások is, de szúnyogháló szerelést nem vállalnak. Atul felajánlotta, hogy segít. Sándor napokig magyarázta neki, hogy milyen szúnyogháló kell, megmutatta, lemérték stb. Aztán Atul egyszer csak megjelent egy szerelővel. Ő is lemérte és mondta, hogy megveszi a szúnyoghálót, és másnap fel is szereli. Nem jött se másnap, se harmadnap. Atul felhívta, a szerelő  pedig mondta neki, hogy most nem ér rá, keressen mást. Újabb napok teltek el, mire Atul megjelent két  munkással. Ők is megnézték, lemérték, majd megígérték, hogy másnap visszajönnek. Vissza is jöttek, négyen. Igaz, hogy 11 óra helyett 1 óra után értek ide, de legalább jöttek. Igaz, hogy Noémi éppen aludt, ők meg fúrtak, de legalább történt valami. A végeredmény a képen látható: egy dróthálót (nem szúnyoghálót) rögzítettek hat csavarral. A csavarok között egy lódarázs is befér. Mondtam nekik, hogy köszönjük szépen, de ez így nem lesz jó, mert ezalatt simán bejönnek a szúnyogok. Ők pedig az ellenkezőjét állították ugyanolyan határozottan: biztos lehetek benne, hogy a háló alatt nem fér be egy szúnyog. Végül elköszöntünk egymástól és úgy döntöttünk Sándorral, hogy megleszünk szúnyogháló nélkül.

A szerszámkészlet

A végeredmény

Hétvégén ismét szőnyeget néztünk, két másik helyen. Többek között a Mahatma Gandhi Road-on, ami elegáns bevásárlóutcának számít. Ehhez képest, ahogy kiszálltunk az autóból, szinte körbeálltak minket a koldusok, ezért futólépésben siettünk az üzlet felé. 

A szőnyegnézést Noémi is nagyon élvezte. Most már biztos, hogy dupla árakat mondanak nekünk, mert amikor alkudozásra kerül a sor és mi félárat mondunk, akkor nem lepődnek meg, hanem a félárhoz képest, egy kicsivel próbálnak többet kicsikarni. Az alkudozás nem ért véget, még nem vettünk szőnyeget.

 Ezeket a képeket hétvégén készítettem, mindkét utca a közelünkben található.

Mióta itt vagyunk, mindig van szőlő, magnélküli, mézédes.

Ezt a képet a patikában csináltam (ami olyan, mint egy kis vegyesbolt, csak éppen gyógyszert is árulnak). Noémi ismerkedett, először csak figyelte a kislányt, majd megmutatta neki a polcon lévő kekszeket.

Noémi pakolgat vásárlás közben. A csoki elég drága, egy tábla Milka majdnem 700 Ft. Vannak olcsóbb édességek is, de helyettük inkább gyümölcsöt és grillázshoz hasonló helyi csemegét eszünk.

Noémi egy pillanat alatt felveszi a papucsainkat és a kulcsot is előszeretettel hurcolja a lakásban: mindent kinyit vele.

Ha valami nem fog hiányozni, amikor hazamegyünk, az a (szinte) folyamatos zaj. Reggel általában katonai repülők gyakorlatoznak, gyakran délben és délután is. Olyan elviselhetetlenül hangos, hogy a játszótéren egymás hangját nem halljuk, amikor felettünk szállnak. Noémit jó párszor felébresztette már ez a fülsüketítő zaj.

Aztán itt van a közlekedés, ami egy véget nem érdő dudálás. Mindenki dudál. Legtöbbször figyelmeztetésként használják, de tulajdonképpen minden egyebet is ezzel jeleznek. Senki nem ideges az egybefüggő dudálás miatt. Ez itt normális.

A közlekedés kapcsán a tolatóradarokat is meg kell említenem. Nagyon sok autóba be vannak építve dallamok a tolatóradarokhoz, például a Jingle Bells, a Lambada, a Titanic és a Love Story filmezenéje, valamint gyermekdalok. Persze ezek is nagyon hangosak. Amikor megérkeztünk el nem tudtuk képzelni, honnan jönnek ezek a hangok. Először azt hittük, hogy ébresztőóra, mert főleg reggel hallotuk. Aztán hamar rájöttünk, hogy tolatóradarról van szó.

Az udvar és a ház szintén jelentős zajforrás, mindig szerelnek, fúrnak, javítanak valamit, általában szombaton és vasárnap is. A számlákat is mindig hétvégén hozzák. Esténként pedig a gyerekektől hangos az udvar, ami nem lenne baj, de ez is nagyon elhúzódik időben: nem ritka, hogy még 10, fél 11 körül is lent kiabálnak, fociznak, petárdáznak. Petárdázás és tűzijáték is kb.hetente előfordul, de egy-egy nagyobb buli is gyakran van a környéken. Pune lakosságának kb. 12%-a muszlim, az ő imájukat is gyakran hallgatjuk, ha akarjuk, ha nem. Ami ezek után meglepő volt, hogy kb. éjféltől reggel 6-ig elég nagy csönd van, aminek nagyon örülünk.

Szeretnénk hazavinni valami maradandó, szép emléket Indiából, ezért arra gondoltunk, hogy veszünk egy kis méretű, kb. 90 x 120 cm-es kashmiri szőnyeget. Ez olyan, mint a perzsaszőnyeg, a technika is Perzsiából származik, csak itt készítik Kashmir-ban. 

Múlt hétvégén elmentünk két olyan üzletbe is, ahol ilyeneket árulnak. Az elsőben rögtön bevezettek minket egy szőnyegekkel teli helyiségbe és kérdezték, hogy milyet keresünk. Sándor utána nézett interneten, így konkrétan elmondta, hogy selyemre csomózott, kézi szövésű kashmiri szőnyeget szeretnénk, kb. 800.000 csomó/nm csomósűrűségű minőségben. Erre az eladó olyan előadásba kezdett a kashmiri szőnyegekről, hogy kezdtük színházban érezni magunkat. Ő kiterítette a szőnyegeket, a segédje összetekerte azt, amelyik  nem tetszett. Azt viszont csak nehezen akarta elfogadni, hogy kis méretű szőnyegre vadászunk.  Kitérő és homályos válaszokat adott, amikor a csomószám került szóba. Azt mondta, hogy 450.000 csomó/nm-nél nincs sűrűbb, az csak becsapás. Selyemre selymet meg nem csomóznak, mert az nem jó. A selymet gyapjúra csomózzák, neki is ilyenjei vannak. Mi úgy tudtuk az internetről, hogy a legnagyobb csomósűrűség 1 millió csomó négyzetméterenként,  de a "mi" szőnyegárusunk makacsul állította, hogy 500.000 csomó/négyzetméter a legjobb, amit kaphatunk (mint kiderült, az ő üzletében ez volt a legjobb szőnyeg). Végül találtunk olyat,  ami nagyon szép volt, gyönyörű színekkel, kicsit nagyobb, mint amekkorát szerettünk volna, de kispárna méretűre összehajtható.  Az alkudozás után 10.000 rúpiát engedett az árból,  és már 87.000 forintért kínálta a szőnyeget. Mivel ez volt az első szőnyegüzlet, amit láttunk, szerettünk volna máshol is szétnézni. Az eladó nagyon összeomlott, amiért nem jött össze az üzlet. Ahogy beszálltunk a kocsiba, Atul mondta, hogy hallotta, hogy nem vettünk semmit. Nem értettük, honnan tudja, de nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget (végül másnap kibökte Sándornak, hogy mielőtt még kiértünk volna az autóhoz, kiszaladt az egyik eladó, aki pénzt ajánlott Atulnak, ha visszavisz minket).

A másik üzletben egy bemutatóteremben ültettek le minket. Ez az eladó sokkal összeszedettebb volt és ő is egy kb.450.000 csomós szőnyeggel kezdett.  Amikor elmagyaráztuk neki, hogy mit keresünk, mit ad Isten, elővett két selyemre csomózott szőnyeget.  Az egyik 600 ezres, a másik  800 ezres csomósűrűségű volt. Mondta,  hogy a 800 ezresből csak egy van az üzletben, ami egy mestermunka és csak nekünk mutatja meg, mert látja, hogy mi szakértők vagyunk :-) Ilyen szépet elképzelni sem tudtunk volna: csodálatos színek, gyönyörű ábrák. Olyan sűrű, hogy ha széthúzzuk a szálakat, a  hosszanti szálak egyáltalán nem látszanak. Az ára átszámolva 280.000 Ft, így sajnos ez semmiképpen nem jöhetett szóba. Bár az volt az érzésünk, hogy az ár dupláját mondta nekünk,  itt ugyanis az a szokás, hogy a külföldieknek mindig dupla annyit mondanak, mint a helyieknek. Mindenesetre az eladó nem adta fel és mivel látta, hogy mennyire tetszik nekünk a szőnyeg, itt is elkezdődött a színház: elmondta, hogy ő Kashmirból származik (még valami dokumentumot is előszedett, hogy ezt bizonyítsa, de Sándor szerint ezt csak nyomtatta valahol) és szinte könnyes szemmel ecsetelte, hogy ez a szőnyeg már művészeti alkotásnak számít, annyira különleges és egyedi. Elmondta, hogy az apja is szövő volt és a szőnyegszövés miatt teljesen megromlott a látása. Azt is mondta, hogy ő, az apja jelenlétében még soha nem lépett rá egyetlen kashmiri szőnyegre sem. Végül mutatott más szőnyegeket is, de még alkudozás után is olyan összegeket mondott, hogy erre még aludnunk kell párat.

 A szőnyegvásárlást még nem adtuk föl, de az biztos,hogy még sok kaland vár ránk.

A kedvencünk: a 800 ezer csomós mestermunka

Nagy leárazások vannak és éppen az a cipő is le van árazva, amit megérkezéskor vettünk. Mivel nagyon kényelmes, nem látszik rajta a por és jól bírja a strapát Noémi mellett, ezért gondoltam, hogy veszek egy másikat. Bementem a cipőüzletbe, mutattam a lábamon lévő cipőt és mondtam, hogy egy ugyanilyet szeretnék, 5-ös méretben (UK számozás). Az eladó nagyon kedvesen mosolygott és mondta, hogy "No problem". Majd kihozott egy dobozt, mondta, hogy ez az utolsó pár és ez 4-es, de jó lesz ez is, nem? Először azt hittem viccel, de ő teljesen komolyan kérdezte. Mondtam, hogy ragaszkodnék az 5-öshöz, erre ő felhívta a másik üzletet és megkérdezte, hogy ott van-e ez a méret. Mivel volt, ezért félre rakatta nekem és másnap érte mentünk.